Több évtizednyi vezetői tapasztalat számos iparágban
Az Alapkezelő vezetői változatos szektorokban végrehajtott kockázatitőke- és egyéb befektetések, valamint azok értékesítése, M&A ügyletek strukturálása és lebonyolítása, üzletfejlesztés, nyilvános tőkepiaci tranzakciók, valamint komplex befektetési portfóliók adminisztrációja, ellenőrzése és felügyelete terén egyaránt széles körű vezetői tapasztalatokra tettek szert eddigi pályafutásuk során.
A befektetési tevékenység végső felügyeletét az igazgatóság tagjai közösen látják el.

Szirtes Marcelligazgató, asset management
Marcell 2015 márciusában csatlakozott az Alapkezelőhöz, jelenleg asset management igazgatóként több mint 40 portfóliótársaságért felelős 4-fős csapatával, a klasszikus iparágak területén. Eddigi alapkezelői pályafutása során több mint 5 Mrd forintnyi tranzakció (első és második körös tőkebefektetések, hitelügyletek) sikeres tető alá hozását irányította, több nehéz helyzetben lévő társaságot állított önállóan növekedési pályára, azt megelőzően pedig saját, exportképes terméket létrehozó vállalkozását építette fel. Részt vesz az Alapkezelő által kezelt alapok döntéselőkészítésében, s több portfóliótársaságban tölt be vezető tisztséget.