Portfóliótársaságaink eredményei beszélnek helyettünk

Az alapkezelő célja az alapok rendelkezésére bocsátott tőke kihelyezése olyan befektetésekbe, amelyeken hozamot tud realizálni (hozam a társaság nyereséges működése és később, a befektetéstől számított kb. 5-7 év múlva, a társaság értékesítése során kerül realizálásra). Az Alapkezelő elsődleges célja, hogy az általa eszközölt befektetések megtérüljenek, az alapok befektetői számára minél magasabb hozamot realizáljanak, ennek szellemében választja és választotta ki a befektetési célpontokat.

Az alapok befektetési célpontjai alapos és átfogó szűrés során kerülnek kiválasztásra. Az alapok számára kiemelt kérdés az erős tulajdonosi jogok kialakítása és fenntartása, csakúgy mint a folyamatos és szigorú monitoring.

Az Alapokból eddig összesen több mint 55 céltársaságba hajtottunk végre befektetést. Kiemelt befektetéseink:

SVG
SVG

Iparág: gépipar
Árbevétel: 635 M HUF (2021)
Befektetés éve: 2015

2015-ben kezdte meg működését a salgótarjáni gépgyár 12600 négyzetméteres gyártóbázissal. Elsősorban acélszerkezeteket gyártására specializálódott, majd vegy- és rokonipari készülékek előállítására, illetve az atomerőművi gépgyártásra is tovább bővítette szolgáltatásai körét. Mára a gépgyár a hazai beruházások jelentős készülékgyártójává vált kiemelkedően széleskörű, valamint magas minőségű egyedi gyártói kapacitásának köszönhetően.