Rekord árbevételt ért el a GB & Partners

A GB & Partners 2022-ben 18,5 milliárd forint tőkekihelyezést valósított meg, ami 60 százalékkal meghaladja a 11,5 milliárd forintos 2021. évi kihelyezést. Az Alapkezelő által kezelt tőkealapok összesen közel 80 milliárd forint jegyzett tőkével rendelkeznek. A cégportfólió elemei széles iparági spektrumot és földrajzi területet fednek le, hiszen a hazai társaságok mellett számos külföldi befektetést is tartalmaznak. A 2022. év a gazdasági kihívások közepette is a növekedésről szólt, a portfóliótársaságok összárbevétele majdnem duplája az előző évinek, a munkavállalói létszám több mint 20 százalékos növekedése mellett.

 

VG

A Nanushka értéke már meghaladja a 100 millió eurót

Május 4-én a Nanushka finanszírozási megállapodást írt alá a svájci székhelyű magánhitel-befektetési céggel, a SIG-i Capital AG-vel. A tranzakció 10 millió eurós, több részletben elérhető finanszírozást foglal magában mezzanine-konstrukció formájában. A tranzakcióból befolyt összeget a meglévő hitelállomány refinanszírozására és a növekedési kezdeményezések finanszírozására fordítják, felgyorsítva a növekedés és terjeszkedés következő szakaszát, elsősorban Ázsiában és az Egyesült Államokban.

 

origo

Az ipari forradalomnál is nagyobb változás van készülőben az MI/AI előretörésével

Kiss-György Mátéval, az MI-alapú technológiát alkalmazó magyar alapítású Asura Technologies szoftverfejlesztő cég vezérigazgatójával beszélgett a 24.hu újságírója a várható technológiai robbanásról és a vele járó erkölcsi kérdésekről. „Úgy gondolom, az ipari forradalomnál is nagyobb változás van készülőben. Más területeken is gyakran csak loholunk a fejlődés után, de most jócskán le is maradtunk. A mesterséges intelligencia szabálya önmagában az, hogy egy bizonyos pont után hatalmas gyorsasággal kezd fejlődni" - emelte ki Máté.

 

24.hu

Kortárs magyar alkotók kézműves munkáit mutatja be a Nanushka

A kiemelkedő brit és nemzetközi kreativitást ünneplő London Craft Week több mint 700 gyártót, tervezőt, márkát és galériát hoz össze a világ minden tájáról. A Nanushka a kopjafa történetét és szimbolikáját kutatva kortárs magyar alkotók kézműves munkáit mutatja be a London Craft Weeken. A Nanushka a kopjafa, egy 500 éves megemlékezési, kegyeleti hagyomány feltárását végzi, amely eredetileg a Székelyföldről származik.

 

magyar nemzet

Az Asura Technologies hosszú távú stratégiai együttműködést írt alá az Óbudai Egyetemmel

Az MI-alapú szoftverfejlesztő cég, az Asura Technologies Zrt. az Óbudai Egyetemmel stratégiai együttműködést kötött, aminek a keretében többek között ösztöndíjprogram, interaktív kiállítótér és tanulószoba valósul meg az egyetem falai között, hamarosan pedig egy MI-ről szóló ingyenes workshop is indul. A hosszú távú együttműködés célja, hogy a cég és az egyetem elméleti és gyakorlati tudásbázisukat együtt mozgósítsák annak érdekében, hogy az Óbudai Egyetem akadémiai tudását és az Asura világszintű szakmai tapasztalatait ötvözve emeljék magas szintre a magyarországi kutatás-fejlesztés színvonalát.

 

modern iskola

Fejlesztések sora eredményezte az SVG folyamatos előrelépését

A koronavírus-járvány és a háború miatt kialakult nehéz gazdasági helyzet ellenére is sikeres évet zárt a salgótarjáni térség egyik meghatározó üzeme, az SVG-Hungary Gépgyár Zrt. A mintegy 1,5 milliárd forintból megvalósított beruházássorozat után újabb fejlesztésekre készül a cégvezetés, emellett szakembergárdáját is kibővítené.

 

NOOL

A magyar divatmárka nagy dobása: az AERON nyitotta meg a koppenhágai divathetet

Újabb magyar divatmárka bukkant fel a nemzetközi porondon a divatvilág egyik fővárosának számító Koppenhágában, az AERON kollekciója nyitotta meg a helyi divathetet. A lenyűgöző minőségű, 80%-ban igazoltan fenntartható anyagoknak, valamint a generációkon át örökített szabás- és varrástechnológiának köszönhetően a kollekció alátámasztja az AERON mottóját: ilyen az örökérvényű luxus—ruhadarabok azoknak a nőknek, akiket a kifinomult ízlésük tesz kiváltságossá.

 

hirado.hu

Különleges nemzetközi elismerést nyert el a Nanushka

A Nanushka egy rendkívül rangos nemzetközi díjat nyert tavaly év végén egy különleges alternatív bőrért, amelyet a fenntartható anyaghasználat érdekében fejlesztett ki. A Peta Fashion Awards azokat a progresszív márkákat ismeri el, amelyek elkötelezettek a változás mellett az állatok és a bolygó védelme érdekében. Ez az elismerés a divatszakma kulcsfontosságú pillanatait ünnepli. Idén a Nanushka mellett a divatipar olyan kiemelkedő cégeinek a munkáját ismerték el vele, mint a Burberry és a Balenciaga, tavaly pedig a Stella McCartney és a Gucci kapta meg.

 

origo

Szintet lépett 2022-ben az AERON

2022-ben Budapesten nyitott meg az első AERON-üzlet, így most már a magyar közönségünket is egy méltó otthon várja a belváros szívében a Szervita téren - mondta Áron Eszter, az AERON divatmárka vezetője az Origónak. Mindent egybevetve, nemcsak tovább szeretnénk növekedni 2023-ban, de nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni a stabilitásra, a meglévő és jól működő üzleti és baráti kapcsolataink ápolására - tette hozzá.

 

origo

Végképp lemaradhat, aki túl sokat halogatja a fejlesztéseket

Általános tapasztalat, hogy a jelenleg fennálló gazdasági helyzetben a hazai cégek a fejlesztések helyett sokkal inkább arra koncentrálnak, hogy egy centiméterrel a víz felett tartsák a fejüket. Ez a hozzáállás természetesen érthető, azonban nem biztos, hogy hosszabb távon is kifizetődő. A témával kapcsolatban Poór Károllyal, a Dataxo Group Zrt. alapítójával és igazgatósági tagjával beszélgetett a portfolio.hu.

 

portfolio.hu

AERON: Mérföldkőhöz ért a magyar divat jeles képviselője

Saját üzletet nyit az AERON magyar divatmárka. A letisztult vonalvezetéséről és a minőségi anyaghasználatáról ismert brand elhatározása mögött a nemzetközi nagyáruházi sikerek, valamint a növekvő hazai kereslet áll. A korábbi évek pár napig tartó pop-up kereskedelmi formátumát követően a november 18-án megnyílt üzlet egy nagyobb vízió megvalósulásának az előfutáraként jelenik meg.

 

metropol

A húsz legfontosabb kortárs divatmárka közé választották a magyar AERON-t

A Vogue 20 olyan kortárs divatmárkát sorakoztatott fel összeállításában, amelyeket feltétlenül ismerni, termékeiket pedig viselni kell. A mérvadó válogatásban ott van az AERON, a különleges tervezési és gyártási megoldásokkal előállított kötöttáruiról, bőrdarabjairól ismert budapesti márka, mely a hagyományos dizájnt és a kézi előállítás előnyeit ötvözi a legújabb fenntarthatósági és hulladékcsökkentési gyakorlatokkal.

 

origo

Kontinenseken átívelő siker a Nanushkánál

Hatalmas mérföldkő előtt áll a Nanushka, Közép-Európa első számú divatmárkája. Miközben töretlenül növekszik, folyamatosan hódítja meg a nemzetközi divatvilágot, így idén ősszel a multinacionális kínai nagyvárosban, Sanghajban nyitotta meg legújabb üzletét. Az állandó márkabolt Sanghaj legjelentősebb bevásárlóközpontjában, az IAPM-ben kapott helyet. A Nanushka igazi úttörő a kínai terjeszkedésben is, az első magyar divatmárka, amely önálló nyithatott üzletet Ázsiában.

 

origo

Magyar vállalkozások a Portugal Smart Cities Summiton

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az intelligens városok kihívásaival és aktuális kérdéseivel foglalkozó nemzetközi eseményt, a Portugal Smart Cities Summitot október 11. és 13. között. A mintegy száz kiállító között kapott helyet Magyarország Lisszaboni Nagykövetségének köszönhetően az a magyar stand is, ahol az EPS Global három másik hazai vállalkozással együtt mutatkozhat be a globális nagyvállalatok, helyi kormányzati intézmények, technológiai startupok előtt.

 

StartUP!

Milyen anyagokból készül a jövő ruhája? Közösen fejleszt a MOME és a Nanushka

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az egyik legismertebb hazai divatmárka, a Nanushka együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a MOME Innovációs Központtal közösen találjanak megoldást a textilanyagok fenntartható felhasználására, és új divatipari alapanyagokkal kísérletezzenek.

 

portfolio.hu

A Dataxo Group elemzése hatalmas potenciálra mutat rá

A Dataxo Group hazánkban elsőként végzett kalkulációt arra vonatkozóan, mennyi erőforrását emészti fel a magyar vállalatoknak a manuális számlafeldolgozás. A hazai vállalatok bérszinten minimum évi 56 milliárd forintot költenek a számlák feldolgozására, ami pénzégetéssel ér fel. Az automatizálásra való átállás azonban sok helyen már elkezdődött.

 

piac és profit

Az AERON bemutatta új termékvonalát, a ZERO-t

Bemutatta új, ZERO névre keresztelt innovatív termékvonalát az Áron Eszter által alapított AERON divatmárka, melynek darabjai Magyarországon egyedülálló módon, egy új technológiának köszönhetően anyagfelesleg nélkül készülnek el. Az új kollekció darabjai már elérhetőek a márka megújult weboldalán.

 

marie claire

Videó: egy magyar városban már működik az okosparkolás - mutatjuk, milyen egyszerű

Tavaly év végén indult Hévízen az okosparkolási rendszer első fázisa: a rendszer segítségével gyorsabban és egyszerűbben lehet parkolni a városban. A parkolás megkönnyítésére egy mobiltelefonos applikáció is rendelkezésre áll, ami mutatja az üres parkolóhelyeket is, akár órákkal a tervezett parkolás előtt is.

 

portfolio.hu

A magyar Aeron márka is bemutatkozik a legkörnyezettudatosabb divathéten Koppenhágában

A Copenhagen Fashion Week bejelentette a 2023-as tavasz-nyári divatbemutatósorozatának 36 márkáját, amelyek a hivatalos program részeként mutatkoznak be 2022 augusztusában. Az idei szezonban a CPHFW örömmel üdvözli az AERON-t, amely nemzetközi perspektívát és északi szinergiákat hoz az SS23-as szezonba. Az AERON az első magyar divatmárka, ami bemutatkozhat a legkörnyezettudatosabb divathéten.

 

glamour

Kerékpáros forgalomszámlálási rendszert tesztelt a Magyar Közút és az Asura Technologies

Sikeresen zárult a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a magyar tulajdonú Asura Technologies Zrt. kerékpárszámlálási pilot projektje a Megyeri híd pesti hídfőjénél. A projekt célja, a mérési adatminőség javítása mellett, egy olyan technológia tesztelése volt, amely nemcsak automatizált, hanem valós idejű adatszolgáltatásra is alkalmas.

 

autószektor

A GB & Partners a legaktívabb hazai magántőkealap-kezelőként jelent meg Európában

11,5 milliárd forint tőkekihelyezést valósított meg a GB & Partners 2021-ben, az i5invest 2021-es európai tőkepiaci térképén pedig a legaktívabb hazai magántőkealap-kezelőként jelent meg. Az Alapkezelő – hazai elsőként – a régió tíz legerősebb magántőkealap-kezelője között köszön vissza előkelő pozíciójából a közel 80 milliárd forint kezelt vagyon alapján.

 

origo

„Egy ponton túl nem lehet kis lépésekben haladni”

Amal Clooney vagy Uma Thurman is választott már ruhát a magyar divattervezőtől, Áron Esztertől, aki az Aeron márkával 2012-ben lépett piacra. 2020-ban a GB & Partners befektetése a hosszútávú nemzetközi építkezést is lehetővé tette részére, így a kollekciói már elérhetők például az egyik legnagyobb amerikai luxusáruházláncban, a Neiman Marcusban, vagy a londoni Harrodsban is.

 

figyelő

Hatalmas méretű fejlesztések hozzák a sikereket az SVG-nek

Az SVG-Hungary Gépgyár Zrt. életében a tavaly elkezdett beruházási hullám pozitív eredményeket hozott: a cég nem csupán megerősítette helyzetét a piacon, de új megrendelők bizalmát is elnyerte. E visszaigazolás a tulajdonosokat további fejlesztésekre sarkallta, melynek következő állomásához érve a géppark bővítését és a gyártócsarnok energetikai korszerűsítését helyezték kilátásba.

 

magyar nemzet

Nemzetközi elismerés: a Nanushka Brand of the Year díjat nyert

A hazai márka a divatipari Drapers Awards Fenntarthatóság és Divat kategóriájában a “Brand of the Year” elismerést szerezte meg. Nanushka növekvő globális sikere lehetővé tette a márka számára, hogy 2020-tól kezdve minden eddiginél jobban fókuszáljon és többet fektessen a fenntarthatóságra.

 

metropol

A jó üzletpolitika és a márkaérték is rengeteget segít a válságban

A fenntarthatóság, a tudatos tervezés és a társadalmi felelősségvállalás voltak azok az értékek, amelynek révén a budapesti székhelyű divatmárka, a Nanushka úgy is növekedni tudott a járvány idején, hogy más divatipari szereplők jelentős zuhanást éltek meg. A cég tavaly 12 milliárdos árbevételt ért el, ez jelentős növekedés a 2020-as 7,5 milliárd után.

 

portfolio.hu

Financial Times: megőrizte a divatmárkák közötti első helyét a Nanushka

A Nanushka International Zrt., a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. egyik legsikeresebb portfóliótársasága 884,6 százalékos abszolút növekedési rátával immáron sorozatban a harmadik alkalommal szerepel Európa leggyorsabban növekvő vállalatai között.

 

VG

Magyarország vezető valutaváltó cégébe fektet a GB & Partners

Pénzügyi szolgáltatóval, az Exclusive Change társasággal kötött befektetési szerződést a GB & Partners. Az Exclusive cégcsoport Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb múltú, itthon pedig piacvezető valutaváltással foglalkozó vállalkozása. A befektetés a fő cégcsoportot érinti, 125 kirendeltséggel országszerte.

 

magyar hírlap

Magyar dokumentumkezelési platformmal készülnek betörni a nyugat-európai piacra

A korábban magyar kkv-nak innovatív adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. egy modellváltást követően a kétmilliárd éves forgalom feletti közép-nagyvállalatokat vette célba, ahol már olyan mennyiségű dokumentum keletkezik az operatív működés során, hogy annak optimalizálásával jelentős megtakarítás érhető el. A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures összesen 1,3 milliárd forintos befektetése lehetővé teszi, hogy még idén kijöjjenek a platformmal, meglegyen az a termék, amellyel jövőre már megkezdhetik a terjeszkedést a nyugat-európai piacokon.

 

portfolio.hu

Tovább terjeszkedik a Nanushka

A magyar divatipar egyedülálló sikertörténeteként fémjelzett márka globális piacon betöltött szerepéről Baldaszti Péter, a Nanushka társtulajdonosa mesélt az Indexnek. A cég gőzerővel dolgozik az első kínai Nanushka-üzlet megnyitásán, amely Sanghajban lesz, emellett tervben van az Egyesült Államok-beli terjeszkedés is.

 

index

Újabb befektetést kapott az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS

Január 6-án a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. növelte a hazai SDSYS Zrt. adóinformatikai megoldásokat fejlesztő vállalat befektetőinek számát: a harmadik körös befektetés az EXIM Exportösztönző Magántőkealap keretéből valósult meg. Az SDSYS Zrt. Matching360 szolgáltatása a közép- és nagyvállalatoknak segít automatizálttá tenni a számlafeldolgozást, a számlakép és az ahhoz tartozó NAV adatok párosítását, valamint az ezekhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat, így téve gördülékenyebbé a folyamatokat, felváltva a manuális munkavégzést.

 

portfolio.hu